A tegnapi napon került megrendezésre a II. TanyaFeszt Tehetségkutató. 29 jelentkező együttesből választotta ki első körben a szakmai zsűri azt a hat zenekart, akik élőben is ízelítőt adtak tudásukból a tegnapi megmérettetésen.
A Mad’ame nyitotta a rendezvényt, akik a popposabb hangzással varázsoltak időutazást a színpadra.
Másodikként a Pablo Chandez mutatta meg, milyen érzés, amikor egy zenekar a tűzről pattant énekesével és a közönséggel együtt bulizik.
A Hűvös zenekar következett, akik bebizonyították, hogy csak a nevük hűvös, hiszen izzott a talpuk alatt a talaj.
A 30fok árnyékban együttese volt a negyedik fellépő akik olyan szintű felüdülést hoztak a színpadra, ami már-már a Terasz Színpad hangulatát idézte.
Ötödikként a Planemo tett tanúbizonyságot arról, hogy okkal kerültek be a legjobb hat közé.
Majd végül a Whiskey Roll zárta a tehetségkutatót egy olyan bulival, amitől leszakadt az állunk.
A személyesen megjelenők több is, mint jól érezték magukat, sőt, sokan online követték az eseményeket a Facebookon lebonyolított, élő közvetítésen keresztül.
A fellépéseket követően a TanyaFeszt szakmai zsűrije pontozott, így alakult ki az esemény végeredménye.
A zsűri döntése alapján a dobogó legalsó fokára a Planemo zenekar állhatott, elnyerve ezzel egy fellépést a VI. TanyaFeszt csütörtöki napján, azaz augusztus 5-én.
Az ezüstérem a Hűvös zenekar nyakába került, akik a budapesti Riffben történő fellépés mellett a Terasz Színpadon is tiszteletüket teszik majd augusztus 6-án, pénteken.
A zenekar pedig, aki mindent vitt, nem más, mint a 30fok árnyékban. Az ő nyereményük a VI. TanyaFeszten való szombati, valamint a Riff klubos fellépés mellett, hogy a Magyaro(c)k Fesztivál előadóinak táborába is befogadást nyernek, a szerénységük pedig megkérdőjelezhetetlen, hisz még most sem hiszik el, hogy ők nyertek.
Mindezek mellett a dobogósok egyéb nyereménnyel is gazdagodtak, hiszen a zsűriben is helyet foglaló Vári Gábor, a Miracle Sound stúdió nevében felajánlotta, hogy a harmadik helyezett 10%, a második helyezett 15%, a tehetségkutató nyertese pedig 25% kedvezménnyel veheti igénybe a stúdió szolgáltatásait.
Ezúton is gratulálunk a dobogósoknak, valamint köszönjük mindegyik együttesnek, hogy a zene iránti szeretetükkel emelték a rendezvény nívóját! Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével hozzájárult, hogy egy ennyire hangulatos, ennyire minőségi eseményt élhettünk át tegnap!
Fotó: B42 – DiY