Minden generáció életében megvannak azok a fesztiválok és események, amik a szókincs részévé válnak, és egy-egy fogalom hallatán is teljes képet festenek elénk. Ha azt mondom, elmegyek a SZIGETre vagy a Soundra, nagyjából mindenki tudja, hogy mire készülök. De mi történik akkor, ha többre vágyom egy hedonista buboréknál top charts előadókkal?

Az első lehetőség, hogy a rádióbarát egyveleg helyett egy erős szubkultúra saját, de ugyanolyan híres fesztiváljára megyek kikapcsolódni. Pogózhatok metalheadek közt egy több napos hörgésen, vagy fluoreszkáló pókhálók alatt osztozhatok a tévképzeteimen pszichedelikus trance számokra. Ha nagyon válogatós kedvemben vagyok, a Pécs környéki borászatokat is választhatom, ahol bölcsészekkel és elszállt színészhallgatókkal várom a következő előadást az Ördögkatlanon. Tudom, hogy ezek is sok értéket képviselnek – nem csak a célközönségük számára – de van velük egy problémám.

Legyenek bármennyire befogadóak is egyes közösségek, a nívós fesztiválokat mind korlátozzák a saját szubkultúrájuk határai. Mindegyiknek megvan a maga fix közönsége, az előítéleteivel és sztereotípiáival. A járványhelyzet persze beleszólt a tömegrendezvények sorsába. Soundra és SZIGETre idén nem is mehettem volna, és ezek hiányában a közönség is felfigyelt a kisebb kezdeményezésekre.

Egyre nagyobb az érdeklődés az aprócska, még feltörekvő fesztiválok iránt, ahol kevesebb teret kapnak a kulturális megkötések. Ez a kis fesztiválok varázsa, amit egyetlen neves külföldi előadó vagy elfogadó szubkultúra sem adhat vissza. Ezért választottam idén nyáron is a fesztivált a vicces kecskés logóval.

Ha azt mondom, TanyaFeszt, még sok értetlen arc fogad. Aki viszont tudja, az tudja. A vakcsoportos gondolkodással szemben egy másfajta cinkosságot érzek, ha valaki máson is Tanyás karkötőt látok a fesztivál után. A közösen megélt hétvége jut eszembe Cserkeszőlőn, és nem az, hogy egyezik a zenei ízlésünk, vagy ugyanahhoz a klikkhez tartozunk. Egy élmény, ami csak azoké, akik együtt nevettek a sör-virsli versenyen, együtt drukkoltak a nagy darab srácnak beachflag kupán, és reggel együtt söröztek a jóga-gyakorlatok elvégzése közben.

Ez az a családias fesztivál, ahol a “családias” nem egy idegtépő irodai munkaközösség jellemzésében szerepel. A szó itt arra emlékeztet, amikor nulladik percben megérkezel a helyszínre, sátorhelyet keresel, de már isteni pálinkával kínálnak. Van valami utánozhatatlan és karakteres a TanyaFesztben, ha a fellépők a koncertjeik után is maradnak a teljes hétvégére, hogy együtt tomboljunk.

Ami évekkel ezelőtt egy nagyobb házibulinak indult, ma több ember számára fogalom és éves hagyomány. Az én TanyaFesztem a nyugiról és az esti koncertekről szól. Zavartalanul pihenhetek a bájos alföldi környezetben, egy igazi tanyán, miközben feltörekvő, új zenészeket ismerhetek meg. Mindenki talál értéket a kevésbé ismert előadók között. A zenei kínálat gondosan megválogatott, de sokszínű. A fesztivál első egy-két évében főként stoner zenekarok játszottak; ma már a kellemes, délutáni sanzonoktól a dubstep klasszikusokig mindent hallani a három napban.

Nem felejtem el, ahogy egyik este a sátramból, a kedvesem öléből ugrottam fel, mert egy fiatal zenekar a kedvenc Black Keys számomat kezdte játszani. Hiába táncoltam az elmúlt két órában végkimerülésig, ezt a dalt – pornóbajszos hipszterek előadásában – nem hagyhatom ki. Köszönöm, Josef K.

Itt senki sem veszi magát túl komolyan. A TanyaFeszt logóján a kecske felsőbbrendűség nélkül ölt nyelvet mindenkire, beleértve önmagát is. Ikonikus pillanat volt, amikor több fellépőnyi üvöltés és ugyanarra az öt akkordra írt agresszív húrtépés után hirtelen elcsendesült a Tanya. Éreztük, hogy valami különleges van készülőben. Az óriási hangfalak közt egy üzemen kívüli Casio szintetizátor pihent egy öreg konvektorra helyezett csipketerítőn. A színpadon egy Putin maszkos férfi jelent meg LIDL papucsban és zokniban, nadrágján maszkoló szalagból felragasztva a három csík. Az emberek megőrültek az orosz hard bass hallatán. Senkinek sem volt ideje az irónián gondolkodni, vagy eldönteni, hogy mennyire kapcsolódik a kulturális jelenséghez, aminek az Adidas, a narkó, a vodka és az orosz káromkodás az ismertetőjele. Teljes önfeledtségben tomboltunk a kegyetlen ütemekre egy tanyán, kecskék közt.

Hiába vagy Cserkeszőlőn, és szólítod név szerint a pajta előtt elszaladó tyúkot, sosem tudhatod, hogy a sörpadokon nem egy biológussal fogsz-e együtt inni, vagy egy mindenhez is értő bölcsész lesz-e a kártyapartnered. A harmadik nap estéjére mindenki ismeri egymást látásból, és ökölpacsizol a cinkostársakkal. Már meg sem lepődünk, amikor az éjszakai zárókoncerten egy meghitt Pilinszky verset hallgatva a közönség és az extravagáns DJ-k egyetlen hatalmas öleléssel koronázzák meg a közös őrjöngést.

A kicsi, őszinte fesztiváloknak van jövője, ahol önmagunk maradhatunk, és a személyes élményeink felülmúlják az esemény körüli hírnevet… és ahol kecskék trappolására ébredsz a kempingben.