A VII. TanyaFeszt három testőre lesz CRPMN, Amott és BandiT. Többszörösen óvják majd a Gödör Színpad hangulatát, hiszen több ízben is biztosítják a talpalávalót.
CRPMN zenei pályafutását 2010-ben kezdte a Szegeden alapított Csápp nevű formációban. Az élet később új lehetőségeket hozott, melyeknek köszönhetően a kecskeméti és pécsi közönséget is megtáncoltatta. Ma már a magyar fesztiválok és klubok színpadain is otthonosan mozog. Augusztus 9-én pedig minden összeér és minden egy helyen lesz. VII. TanyaFeszt, Crapman, Gödör színpad, mi és Ti!
Amott, azaz Szabó Tamás Toma sztorija egészen ’97-ig nyúlik vissza, amit komolyabb sikerek követtek 2002-ben. Ekkor alakult meg a hajdani A Minta Példány Szégyenei. 2007-ben megszületett az első kézzel is fogható kiadvány. Később az Afrodzaqum hip-hop/reggae bandában csiszolta tovább a stílusát. Jelenleg Amott néven szólóban készít dalokat, amelyben a rap, ének és ragga is színez.
BandiT egy pécsi származású turntablist DJ. Kezdetben hip hop, funk és rnb volt a fő csapásirány. Később beleásta magát a javarészt brit elektronikus zenék világába. Ezt mélyítette el még inkább a 3 év folyamán, melyet egy londoni egyetemen töltött. Az eltelt éveknek köszönhetően kitágtotta saját ízlésvilágát. BandiT fogja hivatalosan megnyitni a Gödör Színpadot, mint az augusztus 8-i első fellépő.
Ha pedig valaki nem tudna betelni ezen előadókkal, annak sem kell félnie. Ez a három előadó, egy kollaboráció keretein belül csapnak oda augusztus 9-én, megnyitva a Gödör Színpad aznapi felhozatalát.