A VII. TanyaFeszt alatt minden délután a Terasz színpadon a zenefanatikusoké lesz a főszerep. Augusztus 10-én a mesezenét ismerők kerülnek a főszerepbe.
A játék menete a következő: a résztvevők kapnak 1-1 papírlapot és tollat, amivel rögzíteni tudják a címét az aktuális mesének, melynek dallama a hangfalakból felcsendül (25 db lesz összesen). Plusz fél-fél pontot ér a helyes előadó, valamint a dal helyes címének a megadása. Gyors kiértékelés után a négy, legtöbb pontot elérő fanatikust kiemeljük. Ők egy elődöntő párbaj keretein belül küzdenek a döntőbe jutásért. Pontszámok szerint az első helyezett a negyedikkel küzd meg, a második helyezett pedig a harmadikkal. Ezt követi a döntő párbaj.
A párbajok szabálya: leülnek egymással szemben egy asztalhoz és hallgatják a zenét. Ha tudják a mese címét, akkor megnyomják az előttük lévő csengőt, majd a műsorvezető mikrofonjába mondják a választ. Ha a válasz helyes, akkor kapnak 1 pontot, ha nem, akkor veszítenek egy pontot. Itt már előadót és számcímet nem kell mondani. Az győz, aki hamarabb eléri a 3 pontot. A mesezene kvíz során a párbajokat élőzenei kísérettel oldjuk meg. Természetesen a győztes értékes nyeremények büszke tulajdonosává válik.