A TanyaFeszten még szondát fújni is élmény

Keressük a fesztivál ideje alatt azt az egyént, akinek a szuperképessége nem a repülés, nem a szupererő, még nem is a villámgyorsaság, hanem az, hogy a vére a legtöbb alkoholt képes magában tartani.

Minden egyes nap, este 9 óráig van lehetősége a résztvevőknek arra, hogy a szinpadnál lévő szervező által, hűen őrzött alkoholszondát megfújják. Egy személy, egy nap azonban csak egyszer fújhat, szóval az időzítés hangsúlyosan fontos. Értelemszerűen, a legnagyobb véralkoholszintet keressük.

Az első, három helyezettet, este 10-kor a színpadra invitáljuk és jól megünnepeljük, mert miért ne? Amennyiben az első helyezett már járni sem képes, úgy azt a személyt majd hű barátai juttatják a színpadra. A bronz-, illetve ezüstérmes versenyző öt darabos sörjegyet nyer, míg a győztes jutalma egy tíz darabos sörjegy.

Továbbá, az összes érték rögzítésre kerül, az adott személyek, napi teljesítményeit összeadjuk, majd az a személy, akinek az így kapott értéke a legmagasabb lesz, azt a szombat esti eredményhirdetés folyamán kikiáltjuk a VI. TanyaFeszt Cefrekirályává, mely mellé tisztelet, megbecsülés, másnapos fejfájás és egy üveg, Gondos Gazda féle, házi pálinka jár.

Szóval, ahogy a régi mondás tartja, húzóra!