II. TANYAFESZT BEERPONG KUPA

 

Az I. TanyaFeszt Beerpong Kupa győztesei, Móré Sándor (a Five More Minutes basszusgitárosa), valamint párja Csányi Kata voltak. Nyereményük egy üveg pálinka volt. Megkeresésünkre, hogy mennyire örültek a győzelemnek, azt válaszolták, hogy lövésük sincs, mert nem emlékeznek a végére. Valószínűsíthető, hogy a nyeremény sem azonnal a verseny után fogyott el. Gratulálunk, nem mellesleg!
Ennek okán, bejelentjük, hogy idén megrendezésre kerül a II. TanyaFeszt Beerpong Kupa, melynek nyertese – követve a tradíciókat – egy üveg, a Gondos Gazda által készített pálinkával gazdagodik az V. TanyaFeszten.

Olyan bátor párosok jelentkezését várjuk, akik nem félnek attól, hogy elveszíthetik egy napnyi emlékeiket. Határidő: augusztus 9-én (pénteken) 16:00. A részvétel feltétele érvényes napijegy, vagy bérlet megléte. Az első játékok augusztus 9-én (pénteken) 18:00-kor kezdődnek.

 

Szabályzat

  1. A játékban 18. életévét betöltött, érvényes napijeggyel, vagy bérlettel rendelkező személy vehet csak részt.
  2. A résztvevő felelősséget vállal a saját maga testi épségéért, más résztvevők testi épségét pedig nem veszélyezteti.
  3. A részvétellel a résztvevő elfogadja, hogy a Tanyafeszt Beerpong Kupa alatt az alábbi szabályzat a mérvadó, nem bármi más. A barátságos mérkőzések szabályait – természetesen – szabadon egyeztethetik a játékos felek.
  4. A részvétel szigorúan két fős csapatokra értendő.
  5. A játék célja, hogy az ellenfél poharait eltüntessük, mely úgy működik, hogy amelyik pohárba beletalálunk a pingpong labdával, annak a tartalmát az ellenfelünk megissza, majd a poharat félreteszi. Az nyer, akinek sikerül hamarabb kidobnia az ellenfél összes poharát.
  6. A játékban 10-10 pohárral veszünk részt, háromszög alakzatban felállítva azokat, mint a bowling-bábukat. Egy csapatnak 1 liter sört öntünk szét, azaz minden pohárban 1 dl sör lesz.
  7. Mindkét csapat a játék elején eldönti, melyikük az „A” és melyikük a „B” játékos. Mindkét csapat „A” játékosa dob-fogad egymással szemben, ugyanez igaz a „B” játékosokra is.
  8. A Tanyafeszt-Beerpong esetében a játékosok felváltva dobnak, azaz, két „A” játékos áll egymással szemben, majd a ha végeztek, helyet cserélnek a „B” játékosokkal. Az első csapat „A” játékosa dob előbb, majd a második csapat „A” játékosa. Amint végeztek, helyet cserélnek a „B” játékosokkal, akik esetében ugyanúgy az első csapat „B” játékosa kezd, majd őt követi a második csapat „B” játékosa.
  9. A játék kezdetén pénzfeldobással döntünk, melyik csapat kezd.
  10. A dobásnak mindig a szék mögül kell történnie, mindkét lábbal a földön állva.
  11. Találatnak az minősül, amikor a labda, a dobást követően, a pohár belsejében található folyadék felszínén áll mozdulatlanul. Ebben az esetben a fogadó játékosnak meg kell innia a betalált pohár tartalmát, kivéve, ha revansot kér.
  12. Sikeres találat esetén a fogadó játékosnak lehetősége van revansot kérni. Ebben az esetben a fogadó játékos tesz kísérletet arra, hogy betaláljon az ellenfél egyik poharába. Amennyiben a revans sikeres, úgy a saját pohara az asztalon marad, a másik csapat pedig két poharat vesz le az asztalról, elfogyasztva azok tartalmát. Az egyik a kidobott pohár, a másik szabadon választott. Amennyiben a revans sikertelen, úgy a fogadó csapat két poharat vesz le a sajátjai közül, elfogyasztva azok tartalmát. Az egyik a kidobott pohár, a másik szabadon választott.
  13. Amennyiben a dobójátékos úgy talál az ellenfél utolsó poharába, hogy nekik már csak kettő poharuk van, úgy a fogadó játékos kérhet revansot, de sikeres találat esetén mindössze egyetlen pohara lesz levéve a másik csapatnak, nem pedig mindkettő.
  14. Revansra revans nem kérhető! Kivételt képez egyetlen helyzet, mégpedig az, mikor mindkét csapatnak egyetlen pohara van már csak. Úgy a revansra is kérhető revans és a játék addig megy, míg valamelyik csapat nem hibázik.
  15. A revans nem befolyásolja a dobási sorrendet.
  16. A Tanyafeszt-Beerpong esetében védekezni tilos! Semmilyen esetben sem lehet, a még mozgásban levő labda irányát befolyásolni!
  17. Az előző pontnak köszönhetően azonban, nincs különbség az ívelt- és a pattintott dobás közt. Amennyiben a pohárban landol, úgy annak tartalmát el kell fogyasztania a fogadó játékosnak (kivéve, ha revans történik).
  18. Zavarni lehet a dobójátékost. Kivételt képez ez alól a zavarásnak két fajtája. Semmilyen módon nem lehet fizikai kontaktusba kerülni a dobójátékossal, valamint a zavarás nem módosíthatja a labda útját.
  19. A véletlenül fellökött, saját pohár elveszett, újra nem tölthető.
  20. A véletlenül fellökött, másik csapat pohara újratöltendő.
  21. Amennyiben a dobott labda dönti fel a poharat, úgy két eshetőség van. Ha a labda a pohár belsejében landolt, majd úgy borult fel a pohár, az találatnak számít, újratöltjük a poharat, a fogadó játékos pedig megissza (vagy revansot kér rá). Amennyiben a labda a pohár külső felén érintkezve borította fel azt, úgy a poharat újratöltve a helyére rakjuk és az ellenfél csapat következik.
  22. Amennyiben saját pohárba találunk bele, a tartalmát meg kell innunk.
  23. A játék folyamán, minden csapat, két alkalommal kérhet rendezést az ellenfél poharaira, de csakis akkor, ha az ellenfél poharainak száma hat, öt, négy, három, vagy kettő. Hat pohár esetén újra háromszög alakzatba kérhető rendezés. Öt pohár esetén a dobókocka ötös oldalán található pöttyök elhelyezkedésére kérhető rendezés. Négy pohár esetén rombusz alakzat kérhető. Három pohár esetén kérhető háromszög alakzat, vagy egyenes sor. Két pohár esetén az egyenes sor kérhető.
  24. Minden felsorolt, vagy egyéb esetben felmerülő kérdésben a bíró szava szent és sérthetetlen.