Kreatív Sarok
Bár a VII. TanyaFeszt – ahogy az eddigiek is – inkább hasonlít egy hatalmas házibulira, annak minden előnyével és őrültségével, ezt próbáljuk inkább az éjszakákra orientálni, napközben pedig egy családi rendezvénnyé avanzsálni.
Ennek egyik sarokpontja – szó szerinti értelemben is – a Kreatív Sarok. Célja, hogy természetes és természetközeli alapanyagok felhasználásával teremtsenek maradandó kézműves termékeket a résztvevők. Ezen termékek készítése közben egyaránt ki tud teljesedni felnőtt és gyermek, így valóban tökéletes és egyben kreatív kikapcsolódás lehet a család apraja-nagyjának.
Napközben a kézműves foglalkozáson túl kreatív, de egyben játékos feladatokban fejleszthetik magukat a gyermekek, melyek teljesítése esetén persze elismerés és jutalom jár a lurkóknak. Ezúton szeretnénk leszögezni, hogy a nagykorúak ezen feladatokban még akkor sem vehetnek részt, ha az alkoholnak köszönhetően visszarepítik magukat mentálisan a gyermekkori szintre. Nektek készülünk majd testhezállóbb programokkal.
A Kreatív Sarok a VII. TanyaFeszt mindhárom napján képviselteti magát, a reggeli óráktól kezdve egészen a koncertek kezdetéig, így a családosoknak se kell majd azért nélkülözni a fesztivált, mert nem volt kire hagyni a gyereket. Az pedig már csak hab a tortán, hogy 14 éves korig szülői felügyelettel a rendezvény szabadon látogatható.