A TanyaFeszt egy egyedi kezdeményezés, mely ötvözi a zenei fesztiválokat, a sportokat, a szabadidős tevékenységeket, a tanyasi élet velejáróit, valamint a házibulit. A résztvevők néhány nap erejéig kiengedhetik a gőzt, szórakozhatnak, különböző hétköznapi és autentikus sportágakban mérhetik össze tudásukat csapatosan és egyénileg, majd az esti koncertek alkalmával magukat elengedve vagy épp magukból kikelve bulizhatnak. Mindezt úgy, hogy bármely pillanatban elszökkenhet mellettük egy kecske.

Az I. TanyaFeszt mindössze 30 fő, valamint 3 felfújható medence részvételével 2012-ben került megrendezésre, ami valójában házibulinak indult. Az elnevezés (mint az első világháború esetében is) akkor történt meg, amikor a második megrendezésre került.

 

Ekkor 2016-ot írtunk. A II. TanyaFeszt alkalmával a teraszon élőzene fogadta az érdeklődőket, akikből 45-öt számoltunk. Lévén, hogy kivételesen októberben került megrendezésre, cidri volt, azonban 3 szülinapost is ünnepeltünk, így a vége egy hatalmas tortacsata lett, illetve a „tortakrémes szalonna” feltalálása.
A III. TanyaFeszt egy évvel később, 2017-ben rendeződött, 90 fő részvételével és már „hivatalosan” meghívott zenekarokkal. Az esemény újdonsága volt a traktorral ásott, majd nem traktorral fóliázott, TanyaFeszt Kézműves Medence.
A TanyaFeszt 2018-ban ismét megrendezésre került, három napon keresztül, immár a találó, IV. TanyaFeszt néven. A rendezvényen kikapcsolódók száma 170 fő volt. Ekkor már legalább napi négy meghívott együttes szórakoztatta a nagyérdeműt, bővült a sport- és szabadidős tevékenységek listája, a medence is felújításon esett át, valamint szakavatott, kulináris hozzáértők kezdték szervírozni az eledelt.

 

2019-ben sem vettünk vissza, sőt! V. TanyaFeszt néven újabb három napra biztosítottunk az érdeklődőknek programokat. A szervezői gárda a Kreatív SzemLélet Egyesületbe tömörült. A fellépő zenekarok száma napi ötre nőtt, valamint a hangrendszerünk is már a professzionális minőséget képviselte. A résztvevők száma 240 volt.

Bár 2020-ban lopta a show-t a fesztiválok elől a Covid-19, a TanyaFeszt nem adta fel, pusztán ideiglenesen új nevet kapott, ez lett a TanyaLagzi. Ebben az évben rendeztük meg első ízben a TanyaFeszt Tehetségkutatót, bővítettük a sátrazóhelyeket, bevezettük mindenhova az áramot, duplájára növeltük a medence méretét, mindkét nyugisarok új bútorokat és hangulatfényt kapott, és még a zuhanyzó kapacitását is bővítettük. A pandémia ellenére nemhogy csökkent volna, de nőtt a nálunk fesztiválozók száma, méghozzá 330-ra.

Ahogy a résztvevők száma, úgy a szervezőké és a rendezvényen lezajló eseményeké is évről-évre bővül. Elköteleztük magunkat a zene, a sport és a kötetlen szórakozás mellett. Törekszünk a változatos zenei ízlés kielégítésére. Az előre meghívott, valamint a tehetségkutatón jól szereplő együttesek élőzenét szolgáltatnak a Terasz Színpadon, a Gödör Színpadon pedig a DJ-k és rapperek kalauzolnak el egy teljesen más stílusú zenei világba. A sport kedvelői megtalálhatják a számításukat (a teljesség igénye nélkül) flag fociban, csocsóban, esetleg röplabdában, azonban az alternatívabb sportok és vetélkedők kedvelői belemerülhetnek a kidobós, a pucérmaraton, vagy épp a beerpong örömeibe, de többek közt a kvízek, a női traktorvezető verseny, vagy a férfi felsőtest szépségverseny is csalogató lehet, az unikornis szépségversenyről nem is beszélve.
Akik pusztán lazítani és lazítani, vagy épp lazítani jönnek, azok elmerülhetnek a társasjátékok armadájában, napozhatnak a medencében matracon, esetleg beülhetnek az egyik szabadtéri nyugisarokba diskurálni, ami az esetek többségében egy helyi stand-up comedy-be csap át. Ha úgy esik jól, meg is ihatnak szimplán egy sört, vagy kettőt, hisz a kocsma választéka több is, mint kielégítő, de ami még fontosabb, hogy hűtött is.

 

A fesztiválnak, szervezés tekintetében három fő pillére van:
– A rendezvény teljes mértékben nonprofit, azaz minden befolyt összeget – és néha még azon felül is – visszaforgatunk magába a rendezvénybe.
– A fellépő együttesekkel kapcsolatban két fontos dolgot kell kiemelnünk. Egyrészt egytől-egyig minőségi zenét képviselnek, másrészt eltekintenek a fellépési díjtól, így biztosítva a valódi örömzenét.
– A rendezvény területére bármely étel-ital szabadon behozható. Természetesen mi is biztosítunk betevőt a szomjazóknak és éhezőknek, de ez mindössze opcionális.

2021-ben került megrendezésre a VI. TanyaFeszt, még eggyel magasabb szintre kapcsolva. A résztvevők száma már 420 főre nőtt, a hatalmas újítások helyett azonban a meglévő dolgok finomítására helyeztünk a hangsúlyt. A diszkó átköltözött a nagyszínpadra, még nyugisabb lett a nyugisarok és Csongor Bálint segédletével a II. TanyaFeszt Tehetségkutatót is sikeresen levezényeltük. Ezután az élet úgy hozta, hogy egyéb elfoglaltságainkra kellett figyelnünk, így a TanyaFeszt szünetre vonult, de ahogy teltek a hónapok, úgy voltunk egyre biztosabbak abban, hogy mi magunk sem tudunk TanyaFeszt nélkül élni és az sem segített, hogy már mindenki a fülünket rágta, mikor lesz a következő. Összeszedtük hát magunkat és belevágtunk a VII. TanyaFeszt szervezésébe, mely 2024-ben tér vissza.


Aki már egyszer is megfordult nálunk, az pontosan tudja, hogy itt mindenki otthonosan érzi magát, ahogy azt is, hogy a kecske szent.

Mindegyik.

Hiszen: „Tanya csak egy van!”

tanyafeszt_day3_b42diy-90