V. TANYAFESZT BEERPONG KUPA
Már az V. TanyaFeszt Beerpong Kupára készülünk. Eme jubileumi alkalomból megkérdeztük a korábbi kupák győzteseit, milyen érzés volt győzedelmeskedni, ám egytől-egyig azt a választ kaptuk, hogy nem igazán emlékeznek rá…és nem az eltelt éveknek köszönhetően. A VII. TanyaFeszten is valami hasonlóra kell számítani, hiszen aki a döntőig menetel, annak már merőben nagyobb kihívás lesz a célzás. Szerencsére, az ellenfélnek is, így ha nem is világraszóló, de kellően szórakoztató játszmákra számíthatunk az idő előrehaladtával.
Olyan bátor párosok jelentkezését várjuk, akik nem vetik meg sem az alkoholt, sem a versengést és lehetőleg még jól is céloznak, bár az utóbbi pusztán opcionális. A csapatok létszámát maximum 32-ben határoztuk meg a meccsek pedig egyenes kieséses rendszerben működnek. Maga a kupa kétnapos lesz. Előbb augusztus 9-én (pénteken) 15:00-tól lezavarjuk a selejtezőket, 16 csapatra csökkentve ezzel a létszámot, vagyis ez lesz a száraz bemelegítés. Természetesen, mindenki alapozhat előtte, ha attól magabiztosabbnak érzi magát. A legjobb 16 másnap, azaz szombaton folytatja az összecsapást, nyolcra csökkentve a csapatok számát, ezt követi a középdöntő, majd az elődöntő, végül pedig a bronzmeccs és végül a finálé, azaz a döntő. Ha minden jól megy, a döntőbe jutó csapatok a sörmennyiségtől, a közönség pedig a röhögéstől fog borulni.
A jelentkezés módjáról, a kupa pontos lefolyásáról, valamint a nyereményekről később tájékoztatunk titeket, addig is emésztgessétek az alább található szabályzatot!