Képzeld el, ahogy egy nyári estén egy platón utazol Veszprémből Révfülöpbe és a haverod komolyan azt állítja, hogy weinkillers feliratot látott az út szélén. Elengeded a füled mellett, mivel ez még borgőzös fejjel sem normális kijelentés, másnap pedig ki is derül, hogy megkopott német tudással félreolvasta a weinkeller feliratot. A kifejezés viszont annyira beleég a fejedbe, hogy a közös zenekarotokat így nevezitek el.
Na ez pontosan így történt a Weinkillers zenekar esetében, akivel a szerencsések már a tehetségkutatón találkozhattak a még szerencsésebbek pedig szombaton a Terasz Színpadon is sokszor (félre)hallhatják még a nevüket.
A zenekar tagjai 2017. óta muzsikálnak együtt, kezdetben egy gödi családi ház falai között találták meg a közönségünket. Hallgatókat nem, csak új tagokat találtak végül odabent, akik egy idő után inkább beálltak, minthogy a szomszéd szobából hallgassák a próbálkozásokat. Az így kiegészült együttessel pedig már kimerészkedtek az utcára is, hogy még több tagot toborozzanak. Itt új zenésztársakat nem, csak közönséget találtak.
Azóta bejárták már országunk kisebb-nagyobb színpadait. Utcazenéltek, és klubokban is megfordultak, 2019-ben pedig a the Grenma előzenekaraként a Dürer Kert nagytermében is megmutathatták magukat. 2023. áprilisában megjelent első nagylemezük Alsóplcos Sommelier címmel, ez év őszén megnyerték a Szabad a Színpad tehetségkutató versenyét is.
Visszatérő központi elemük a muzsika, a tánc és a bor szeretete, erre számíthat mindenki, aki meghallgatja és megnézi őket. Zenéjükben kavarognak a magyar, ír, valamint cigány népzenei alapok.
Augusztus 10-én szombaton 19:30-kor a VII. TanyaFesztre is elhozzák a sírva vigadást és biztos, hogy megmozgatnak mindenkit! Továbbá azt is szemléltetik, miért is ők nyerték a III. TanyaFeszt Tehetségkutatót.