I. TanyaFeszt Tollaslabda Kupa

A VII. TanyaFeszt új sportágban vezet be kupát. A legutóbbi TanyaFeszt alkalmával bevezettük a tollaslabdát, azonban pusztán szabadidős jelleggel. Akkor azt ígértük, hogy kellő érdeklődés esetén a következő fesztiválon már kupát is rendezünk belőle. A kellő érdeklődés több is, mint megvolt, mi pedig tartjuk a szavunk.

Idén megrendezzük az I. TanyaFeszt Tollaslabda Kupát. Olyan csaptok jelentkezését várjuk, akik örömmel vennének részt eme nyugis sport kihívásában. Ám vigyázat! Láttunk mi már ölre menő harcot is, szóval csak óvatosan! Természetesen, a kupán kívül is lehet játszani, de csakis akkor, ha épp nincs folyamatban röplabda, ugyanis a két játék ugyanazon a pályán kerül lebonyolításra.

A kupán párban vesznek részt a játékosok, azaz 2v2 meccsekre kell számítani, egyenes kiesésben. Kezdünk a selejtezőkkel, majd jönnek a középdöntők és az elődöntők. Egészen eddig egyetlen szettet kell nyerni minden mérkőzésen. Egyedüli kivétel a döntő, ahol az a csapat nyeri a kupát, aki először két szettet nyer.

A jelentkezés módjáról, a pontos lebonyolításról, valamint a fődíjról később tájékoztatunk mindenkit. Addig is, át lehet nyálazni a szabályokat, hogy felkészülten várjátok a meccseket!

SZABÁLYZAT