A hivatalos készítőket idézve: „Az Emberiség Ellenes Kártyák egy partijáték borzalmas embereknek”, mi pedig saját tapasztalatból tudjuk, hogy az előbbi idézet több is, mint igaz. A játék folyamán az ember valójában kiengedheti a benne rejlő köcsögöt, legyen az közel a felszínhez, vagy épp mélyen elnyomva magában.
A játék egyszerű kérdezz-felelek alapon működik, azonban a fix kérdés, de főleg a fix válaszkártyák gyakran nyomdafestéket nem tűrő szöveget tartalmaznak. Valóban csak azoknak ajánljuk, akik nem félnek bemocskolni a lelküket, vagy felvállalják, hogy az már ezer éve mocskos. Külső szemlélő számára a játék polgárpukkasztónak, vagy épp túlságosan pejoratívnak hathat (hozzátesszük: teljes mértékben jogosan), mégis relaxáló játék, hiszen erre elkülönített színtéret engedheti ki mindenki az önmagában rejlő állatot. Azonban, ha ezen a részén túlteszi magát az ember, akkor egy szórakoztató játékot ismerhet meg. Egy játékot, melyben valóban a részvétel a fontos, hiszen a győztes épp annyira szórakozik nagyszerűen, mint a vesztes. Egy játékot, melyet a nézők épp annyira élveznek, mint a résztvevők. Egy játékot, mely mindenkiből kihozza a borzalmas énjét.
Ennek köszönhetően megrendezzük az I. TanyaFeszt Emberiség Ellenes Versenyt, melynek során a játékosok megmutathatják, mekkora köcsög lakozik bennük. Augusztus 8-án (csütörtökön) és augusztus 9-én (pénteken) a nap folyamán selejtezőket rendezünk. A selejtezők nyertesei augusztus 10-én (szombaton) összecsapnak a döntőben, melynek győztese hivatalosan is a VII. TanyaFeszt Legnagyobb Köcsögévé válik.
A jelentkezés módjáról, a lebonyolítás részleteiről, valamint a főnyereményről később! Addig is, nyálazzátok át a szabályzatot: