Egy kis múlt, meg jövő, a jelenben.

A IV. Tanyafeszt keretein belül került megrendezésre az I. Tanyafeszt Strandröpi Kupa, melyen tehetséges és tehetségtelen egyaránt megvillanthatta tudását, vagy épp annak hiányát. A döntőt játszó csapatok jutalmazva is lettek, a második helyezettek, név szerint: Zsömböly Sándor és Varga Attila egy-egy, idei Tanyafeszt bérletet nyertek, míg a kupa bajnokai, Tóth Tamás és Danku László, egy vitorlázórepülőzést nyertek az Őcsényi Repülőklub területén, Péter Albeckkel, a klub elnökével.
Nem meglepő, hogy a sikeres (több esetben humoros) kupa az idei Tanyafeszt repertoárját is bővíteni fogja, kellő jelentkező esetén külön női- és férfi kupával, kelletlen esetén pedig koedukált kupával.
Az első helyezett páros díja, továbbra is egy vitorlázórepülőzés az Őcsényi Repülőklub területén, Albeck Péterrel, a második helyezett páros pedig egy-egy, VI. Tanyafeszt bérlet boldog tulajdonosa lesz.
Jelentkezés: április elejétől, most csak harangoztuk, hogy hozza a kedvet.

Cserkei röpis csajok a cibaki bajnokokkal