A Kreatív SzemLélet Egyesület tagjai, mint a TanyaFeszt szervezői, szabadidőt és álmatlan éjszakákat nem kímélve fordítanak figyelmet és kreativitást arra, hogy az augusztusban megrendezendő TanyaFeszt mindig emlékezetesre és élménydúsra sikerüljön.

Évről-évre próbáljuk a szabadidős programok választékát bővíteni, a sport-bajnokságok sorát tágítani, folyamatosan a minőségi zenére törekedni, még több vetélkedővel elárasztani titeket, és mindezt ésszerű anyagi keretek közé szorítani. Visszajelzéseitek, valamint a résztvevők számának folyamatos bővülése alapján arra következtetünk, hogy sikeresek vagyunk az előbb felsoroltakban, aminek több is, mint örülünk.

A bérlet, valamint a napijegy megvételével az előbb felsorolt, végeláthatatlanul részletes repertoárba nyertek belépőt, mely minden egyes évben csak bővül és bővül, ám ha valaki ezen felül is szeretné támogatni a munkánkat, annak idén is lehetősége lesz rá. Kihelyezésre kerül ugyanis két darab régi, megszokott nevén hívott “Becsületkassza”, egyik a jegypénztárnál, másik pedig a főzőhelynél, melybe akárki bedobhatja azt az összeget, mellyel támogatni kívánja a Kreatív SzemLélet munkáját és így magát a TanyaFesztet is. Bár említenünk sem kell, de mégis megtesszük: a két becsületkasszából (mely valójában adományos doboz, de már megszoktuk a régi nevét) befolyt összeg a következő évi TanyaFeszt költségvetésébe vándorol automatikusan, hogy folyamatosan fejlődő tendenciánkat segítse.