Véget ért a TanyaKonzultáció 2.0, a beérkezett válaszokat összegeztük, a végeredményt pedig most a nagyérdemű elé tárjuk.

Ahogy az infografikákon látható, az összes válaszban egyhangú döntés született. Még akkor is, ha az előző állítás nem igaz, mi ezt fogjuk mondani. Ez egy konzultáció, nem népszavazás. Olyannyira igaz ez, hogy az összegzés már hónapokkal a konzultáció kezdete előtt elkészült. Az eredmények – természetesen – úgy alakultak, ahogy vártuk. Ezért is alkottuk meg úgy a TanyaKonzultációt, ahogy. Mi tudjuk, mi kell nektek, akár tetszik, akár nem.

1. KÉRDÉS

Az első kérdés válaszai alapján a látogatók igényt tartanának plusz egy színpadra és változatosabb zenei felhozatalra. Mi ezt elfogadjuk és dolgozunk az ügyön.

2. KÉRDÉS

A második kérdés válaszai alapján a látogatók éheznek a kultúrára. Beszélgetős előadás, kvázi 3D-s podcast formájában fogják a meghívott vendégek szórakoztatni a fesztiválozókat.

3. KÉRDÉS

A harmadik kérdés válaszai alapján a látogatók szívesen látnának populáris, de minőségi zenekarokat is a színpadon és hát kik vagyunk mi, hogy szembe menjünk a nép akaratával? Tekintsétek elintézettnek!

4. KÉRDÉS

A negyedik kérdés válaszai alapján a látogatók továbbra is igényt tartanak a TanyaFeszt Kézműves Medencére. Nem csak megadjuk ezt, de még fejlesztünk is rajta egy hangyányit. Óriáscsúszda egyelőre nem lesz, de komfortosabbá varázsoljuk.

5. KÉRDÉS

Az ötödik kérdés válaszai alapján a látogatók a fesztivált még mindig az alkohollal karöltve képzelik el. Ennek köszönhetően minőségibb személyzettel működő italpultot biztosítunk. Természetesen továbbra is szabadon behozható lesz bármi, ami szem-szájnak, vagy épp májnak ingere.

6. KÉRDÉS

A hatodik kérdés válaszai alapján a látogatók üdvözölnék az ételek terén a változatosabb felhozatalt. Azon leszünk, hogy a finomságok tárháza a lehető legválasztékosabb legyen.

7. KÉRDÉS

A hetedik kérdés válaszai alapján a látogatók örülnek a kedvezményeknek. Strandfürdő belépőt biztosítunk kedvezményesen, azaz aki fürdőzni akar, az fürdőzni is fog.

8. KÉRDÉS

A nyolcadik kérdés válaszai alapján a látogatók pozitívan állnának ahhoz, ha a csapatsportokat a strandfürdő pályáján rendeznénk meg. Mi elintézzük, hogy ez így történjen, mert egyrészt az egy minőségibb pálya, másrészt pedig úgyis az lesz, amit mi mondunk.

9. KÉRDÉS

A kilencedik kérdés válaszai alapján a látogatók szerint megkönnyítené az életüket egy telefonos applikáció, melyben nyomon követhetnék a közelgő eseményeket. Mi nem állunk a kényelem útjába és lefejlesztünk egy megfelelő appot.

10. KÉRDÉS

A tizedik kérdés válaszai alapján a látogatók szívükön viselik az egész család sorsát. Ennek köszönhetően programokkal készülünk majd, melyekkel a gyermekek is felhőtlenül élvezhetik a TanyaFesztet. A szülők közben továbbra is cefrézhetnek.

11. KÉRDÉS

A tizenegyedik kérdés válaszai teljesen lényegtelenek. Úgyis az lesz, amit mi akarunk. Előre hamisítottunk egy 100%-os egyetértést érzékeltető választ, hogy végül az legyen, amit mi akarunk. Kapott már mindenki konzultációt, szóval nem kell meglepődést színlelni!

12. KÉRDÉS

Az utolsó kérdés válaszai alapján – figyelmen kívül hagyva az előző kérdés válaszait – a látogatóknak fontos a mi kis hazánk és a benne élő vállalkozók. Lehetőséget biztosítunk hát számukra, hogy termékeiket megismertessék a fesztiválozókkal.

KONKLÚZIÓ

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki rászánta az energiát és az időt a konzultáció kitöltésére. Úgy is, hogy már előre ismertük a válaszaikat. Jó látni, hogy közös irányba haladunk.

A változásokat bárki számonkérheti majd rajtunk a VII. TanyaFeszt alkalmával, 2024. augusztus 8-10. között.