A LivingRoom nevű formáció 2016. telén alakult, kimondatlanul. Friderikusz Péter és Pál Benjámin akkoriban dolgozott együtt a Dal 2017 kapcsán, mikoris utóbbi aktuális dalához, a Father’s Eyes-hoz készítettek akusztikus verziót. Ahogy teltek az idők, egy kiforrott, talán elsőre szokatlan hangzásvilág mellett maradtak, melynek alapja az énekhang-gitár-cselló együtthangzása. Később csatlakozott a zenekarhoz Felleg Dominik basszusgitáros, valamint Tóth Barnabás, mint dobos, így alakult ki a végleges “Living Room hangzás”.
Nem pusztán kollégaként tekintenek egymásra, hanem szoros barátság is alakult köztük, amit elengedhetetlennek tartanak a minőségi, hosszútávú együtt zenéléssel kapcsolatban.
A “Kirakat Élet” című, legelső, saját dalukkal bekerültek a Dal 2018 legjobb 30 dala közé. Sok koncerten vannak már túl, többek közt ByeAlex és a Slepp előzenekara voltak. Jelenleg az első albumukat készítik, melynek címadó dala a Kirakat Élet.
A bemutatkozóba – kivételesen – nem sikerült semmi humorosat belecsempésznünk, de még véletlenül se higgye azt senki, hogy nem volna mit. Mindössze arról van szó, hogy a zenekar az összes puskaport az V. TanyaFesztre tartogatja, amiről meg is győződhettek augusztus 10-én, szombaton, 18:30-tól.