Az I. TanyaFeszt Tehetségkutató célja, hogy a nem ismert, de észvesztően tehetséges zenekaroknak lehetőséget biztosítsunk a fellépésre. Február 29-én a kecskeméti Kilele Music Club színpadán, hat együttes csap össze, az első, két helyezett pedig a VI. TanyaFeszten fellépők táborát erősíti majd, valamint a budapesti Mika Tivadar Mulatóban is tiszteletét teszi. Azonban, hogy valódi küzdelem legyen a dobogó legfelső fokáért, a nyertes felléphet a MagyaRock Fesztiválon is. A bronzérmes együttes tagjai sem búslakodhatnak, hiszen bérlettel lesznek gazdagabbak, mely az idei TanyaFesztre szól.
A tehetségkutatóra ellátogató érdeklődőknek kedveskedünk egy nyereményjátékkal, ugyanis a jelen lévők között 2 darab 2 személyes VI. TanyaFeszt bérletet sorsolunk ki!
A hat fellépő kiléte eddig ismeretlen volt, azonban az előválogató lezajlott, a zsűri meghozta döntését. Az I. TanyaFeszt Tehetségkutatón versenybe szálló zenekarok a következők:
Bad News – Kecskemét (punk-grunge rock)
Bonrow – Szeged (pop rock)
CsáGéza! – Budapest (progfolkpop rock)
Hungry Eyes – Budapest (psy-prog rock, vagy ahogy ők nevezik: orkpop)
Jaffa68 – Budapest (blues rock)
Mudi – Budapest (stoner)
Az együttesek nevét – természetesen – ABC sorrendben, nem pedig a végeredmény sorrendjében közöltük, pusztán véletlen, hogy előbb találni a vidéki, majd utánuk a fővárosi zenekarokat, szóval senki ne bízza el magát.
Ők hatan fogják biztosítani a kiélezett küzdelmet, de főként a jó hangulatot február 29-én, 13:00-tól a kecskeméti Kilele Music Clubban. Szeretettel várunk mindenkit!