Kedves TanyaFeszt közösség!
Mint azt bizonyára Ti is tudjátok, a koronavírusra vonatkozó készültségi helyzet talán hatással lesz az idei VI. TanyaFeszt eseményre is, ezért mindenképp próbálunk ezzel számolni mi is. A napokban a szabadtéri eseményeken egyszerre tartózkodók létszámát 500 fős limitben határozták meg. Mivel mi még viszonylag kis méretű rendezvényt tudunk összehozni, ezt valószínűleg tartani tudjuk. A legfrissebb rendelet szerint minden nemű rendezvényt betiltanak a közeljövőben. Mint tudjátok, a fesztivál augusztus 6-8 között kerül megrendezésre, és reméljük addigra megoldódik a jelenlegi krízishelyzet. Mi bizakodóak vagyunk, ezért egyelőre minden a tervek szerint halad, a fellépő zenekarok listáját már összeállítottuk, valamint a jegyárusítás is kezdetét veszi.
Addig is kérünk titeket, tartsátok be az előírásokat, hogy minél előbb véget érjen ez az időszak és augusztusban már csak egyetlen feladatunk legyen. Élvezni a jól megérdemelt TanyaFeszt életérzést!
Üdvözlettel:
TanyaFeszt szervezői csapat