A tavalyi TanyaLagzi alkalmával rendeztük meg az I. Pucérmaratont. Röviden és tömören, a jelentkezők anyaszült meztelenül, fáklyák fényénél futották le a megadott távot, hogy a célban “Pucérmaraton” feliratú póló és nadrág várja őket.
Természetesen a meztelenségnek nem – pusztán – az őrület, vagy épp a polgárpukkasztás volt a célja, sokkal inkább a jótékonyság. A résztvevők ugyanis olyan ruhákban álltak a Starthoz, melyeket már nem használnak, felajánlva azokat a családsegítőknek, akik megfelelő helyre juttatják. Nem kevés ruha gyűlt össze a résztvevőknek köszönhetően, főleg azért, mert sokan több réteg, már nem használt ruhában jelentek meg az eseményen. Az összegyűjtött ruhadarabokat Pünkösdkor adjuk át a családsegítőknek, szóval ha valakinél van elfekvőben olyan gönc, ami már csak a helyet foglalja és nincs szíve kukába dobni, vagy épp a következő TanyaFesztig várni, az május 21-ig keresse Tálas Sándort a +36709532303 telefonszámon.
Viszont az, aki már Pünkösdig nem tudja megoldani az átadást, az mindenképpen várjon vele augusztusig, hiszen a VI. TanyaFeszt keretein belül megrendezésre kerülő II. Pucérmaraton alkalmával lehetősége nyílik speciális módon megszabadulni a már nem kívánatos cuccoktól.
Fotó: B42 – DiY