Indul a mandula, meg persze minden más is, ugyanis megkezdődik a VII. TanyaFeszt lényegi része, vagyis megtudhatod, miként válhatsz az augusztusi esemény vendégévé. Csak egy All-In kell és már kész is.
Ahogy azt pár napja olvashattad, meghívásos rendszerű lesz idén a rendezvény. Ez annyit tesz, hogy aki támogatja a VII. TanyaFeszt létrejöttét, az meghívást kap magára a rendezvényre. Részt vehet tehát a nyár legautentikusabb fesztiválján, bejárása lesz arra a három napra a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központba, valamint kap mellé egy gyönyörű, TanyaFesztes batyut és egy hozzá dukáló poharat. Továbbá az is fontos információ, hogy 14 éves korig szülői felügyelettel a rendezvény szabadon látogatható.
Támogasd a VII. TanyaFesztet, hogy bebiztosítsd rá a helyed! Élj a lehetőséggel március 15-ig, mert ennél olcsóbban már biztos nem érezheted a tanyaszagot!