A Terasz Színpadon fellépő zenekarokat már ismerhetitek, azonban a TanyaLagzin nem feledkezünk meg azokról sem, akik a lemezek lovasait preferálják inkább! A Kamra-Diszkó falai közt, minden este 10 órától hajnal 4-ig dübörögnek majd a dallamok, igazi party hangulatot varázsolva.

Visszatérő vendégünk Von Haus, az ifjú Gladiátor páratlan throwback partyja során szó szerint szétszedi a házat, a basszus mindent ledöntő erejével. Ha még maradna benned erő és lendület, szabadon tombolhatsz a legvadabb Dubstep és Drum’n’Bass kedvencekre! Az önfeledt veretés garantált! Idén a csütörtöki, hajnali 02:00-s sáv az övé, egészen 04:00-ig, de pénteken 00:00-02:00, valamint szombaton 22:00-00:00 között sem kell nélkülöznünk!

Dj Crapman személyében is ismerős arcot köszönthetünk. Még 2010-ben a Csápp nevű formációban nyomult Szegeden, valamint az egyetemi rádión, de több rendezvényen is rendszeresen pörgette a lemezeket. Később a kecskeméti, majd a pécsi éjszakák szerves részévé vált, finoman keverve az R’n’B, a Funk, a Funky, a Chill és a Drum’n’Bass elemeket. Vele csütörtökön találkozhattok 00:00-02:00 és pénteken 22:00-00:00 között.

Gr3g a pofátlanul fiatal, mindössze 20 éves DJ, a BME egyik kocsmájának, a HaBárnak oszlopos fellépője. Budapest jó pár klubjában zenélt már, megannyi helyre eljutott, nem keveset tanulva ennek köszönhetően. Nem csak a BME Egyetemi Napokon lépett fel, de az EFOTT-on is, ami nem kis szó. Egyetem mellett az országot járja, egyre hatalmasabb ambíciókkal, ennek az országjáró körútnak a következő pontja lesz a TanyaLagzi, melynek keretén belül csütörtökön 22:00-tól, pénteken 02:00-tól, szombaton pedig 00:00-tól biztosítja a bulizást.

A HumpPank formáció egy szociokulturális zenei kísérlet a finn-magyar rokonság felelevenítése céljából, majd pedig ugrándozás közbeni nyugtázása annak, hogy mégiscsak a Balkánon vagyunk, szeretjük a házipálinkát és az ugrálós, intenzív zenéket! A két lemezlovász szettjében olyan slágerek sorakoznak, mint a Jääkärihumppa, a Humppaa Ei Saa Viedä Kukaan, vagy az örökzöld Hävisin lotossa taas. Távolról sem lehet azonban egyhangúsággal vádolni a műsort, hiszen a vodkával átitatott finnektől simán elkanyarodnak a rakija gőzös bosnyák ska, a rumban pácolt kalózmetal, a sörtől böfögő osztrák jódli, vagy az ukrán töltöttcigi szagú polka felé is, melyre szombaton 02:00-tól kerítenek sort.

Próbáltuk a változatosság jegyében összeollózni a Kamra-Diszkó zenebiztosait, de a felhozatalt elnézve minden estére garantált lesz a tombolás, a lüktetés és a bulihangulat.