A MUDI zenekar képében visszatérő együttest köszönthetünk idén a zenei palettán, sőt, még saját fizetőeszközük is van: a RIFF.
A MUDI jelenlegi formáját 2019-ben vette fel Budapesten. Alternatív beütésű együttesről van szó, mely definiálhatatlan egyetlen zenei stílus képviselőjeként, hisz dalaikban éppúgy megtalálhatók a stoner-, a disszonancia- és a metal jegyek, mint a funky-hangzás, vagy épp a sludge-fetrengés.
Komplex dalok jellemzik őket, melyeket szerkezetileg szabadbölcsész felfogással öntenek nyakon. Ahogy ők fogalmaznak: “Pózerkodás nulla, riffek kétszáz, közvetlenség száz százalék. A ritmus női kézben, a gitárok meg dropcében.” Két EP-n már túl vannak, most írják nagylemezüket, immáron magyarul. Úgy tűnik, elnyerte a TanyaFeszt a tetszésüket, a zenekar egyik tagja ugyanis élménybeszámolót írt a TanyaLagziról, melyet ITT olvashattok el.
Külön kiemelendő, hogy sosem voltak még az év zenekara sehol sem… egyelőre, azonban az I. TanyaFeszt Tehetségkutatón ezüstérmesek lettek (nyugi, kedves érdeklődő zenekarok, idén megrendezésre kerül a II. TanyaFeszt Tehetségkutató), ennek köszönhetően pedig már második alkalommal vendégeskednek nálunk, szóval a tehetségük és zeneiségük megkérdőjelezhetetlen, díjak ide, vagy oda. Ezt alá is támasztják tényekkel a VI. TanyaFeszten, augusztus 6-án (pénteken) 21:00-tól, mikor a Terasz-Színpadon a húrok közé csapnak.
Egy kis kóstoló: MUDI – Mangalitza