Bevált recepten minek változtatni? Tavaly voltak, szerettétek, így idén is jön a Smokin’kills.
Tavaly első alkalommal lépett a Terasz Színpad deszkáira a Smokin’kills, azonnal belecsapva a lecsóba, a közönség legnagyobb örömére. A budapesti zenekar a Placebo, az Audioslave, a Foo Fighters, a Guano Apes és még számos, kiváló banda nyomán határozza meg magát és nem csak keresi a szélsőségeket a hangulat és az inspiráció terén, de meg is találja.
Zenéjüket leginkább így lehet jellemezni: alter-hardrock, ami fasza, dögös és forró – épp ezért a zenekar tökéletes hozzávalója egy fülledt nyári estének. A banda tagjaitól nem áll távol az őrület, mindig felfokozott érzelmi skálán mozognak, amit láthatóan és hallhatóan ki is tombolnak magukból a színpadon. Legyen szó akár feldolgozásról, akár saját szerzeményről, – az a meggyőződésük, hogy az előadott dalt a zenekar minden tagja kellő lelkesedéssel és alázattal játssza el, valamint külön-külön megtalálja benne saját elképzelését.
A mi elképzelésünk pedig az, hogy ebben tavaly sikerrel jártak, szóval idén is színesítjük velük a felhozatalt. A Smokin’kills a VI. TanyaFeszt augusztus 6-i, azaz a péntek esti utolsó fellépőnk lesz, 00:00-tól találkozhattok majd velük.